Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Rólunk

háttér
Suti Gábor vagyok és 1990-óta működő családi vállalkozásunk új tevékenységeként, 2013-ban kezdtem el a Tern kerékpárok hivatalos magyarországi forgalmazását.
A gyártóval történő megállapodást megelőzően, saját célra kerestem a legsokoldalúbb, mindennapokban használható közlekedési eszközt és így jutottam el az összecsukható kerékpárokhoz.
Az internetet böngészve, számos tesztet elolvasva, illetve videót megnézve döntöttem végül egy Tern kerékpár vásárlása mellett. Mivel Magyarországon nem lehetett kapni ezeket a bringákat, Németországból rendeltem meg az első Tern kerékpárom. Már ekkor megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy ha tényleg olyan jók ezek a biciklik, mint mások mondják, akkor megpróbálom behozni őket.
Mivel a Tern filozófiája is nagyon szimpatikus volt (fenntartható, praktikus közlekedési eszközök gyártása), pár hónapra rá már az Eurobike kiállításon tárgyaltunk Josh Honnal, a Tern alapítójával, illetve ahogy Ő hívja magát „Csapatkapitányával”. Hamar megállapodtunk és ez az együttműködés azóta is sikeresen és jól működik.
én
 
filozófia

A Tern filozófiája

Azzal a céllal építjük kerékpárjainkat, hogy változtassunk a világon, vagy legalább azon, ahogy az ismerőseink közlekednek. Kerékpárjaink megadják a lehetőséget mindenkinek, hogy kevesebbet üljenek az autóban és többet tekerjenek.

A Tern név

Egy kicsi, könnyűsúlyú, költöző madárról neveztük el vállalatunkat, amely a leghosszabb repülés rekordját tartja.

név
föld

A föld védelme

A fenntarthatósággal kapcsolatos elkötelezettségünk az egyik legfontosabb. Úgy tervezzük kerékpárjainkat, hogy szervizelhetőek legyenek és hosszú életűek. Ezen kívül folyamatosan keressük a „zöldebb” megoldásokat, mint a csomagolás minimalizálása, újrahasznosított kartonból és a káros anyagok elhagyása, mint pl. a króm.

Díjnyertes termékek

Az egyik kedvenc mottónk: célozz magasra, majd célozz még magasabbra! Figyelmünket a funkció és tartósság felé fordítjuk tervezéskor, de azt sem bánjuk, hogy neves nemzetközi dizájn és innovációs díjakat nyernek el termékeink.

díjnyertes
tamogatás

A kerékpározás támogatása

Cégünknél ingyen adunk kerékpárt dolgozóinknak a munkába járásra és biztosítjuk a lehetőséget a zuhanyzásra, átöltözésre. Ezen kívül partnerei vagyunk közlekedési vállalatoknak, hogy könnyebbé tegyük a kerékpárok tömegközlekedésen való szállítását.

terkep
Bemutatóterem
1067 Budapest, Eötvös u.44.

Kerékpárok megtekintése időpont egyeztetéssel

Az oldal tetejére